ricsi

|

Luxatio cubiti, azaz hogyan basszunk ki magunkkal, de nagyon

Ez már régi történet, de remekül lehet rajtam röhögni, szóval csak-csak megosztom. Történt vala, hogy a remek kis motoros pajtásaimmal elmentünk gokartozni , ahol bizony lehetõség volt lasertag-et játszani. Nem, nem lézerkardot. Mi a Lasertag? A Lasertag (magyarul lézercsata, lézerharc) egy új csapatjáték, amely fejleszti a stratégiai gondolkodást, a vezetõi készségeket, a csapatmunkát… Elméletileg vicces hasznos mókás játék – olyan mint a paintball, csak lézerfegyverrel lõsz. Elméletileg…

Gyakorlatilag egy cigányputri kaliberû helyen futkostunk mûanyag fegyverekkel, egymásra 30 centirõl lõve. Nulla értelme volt, viszont az egyik teremben egy remek 3-5 centis padka volt a szoba kellõs közepén. Na egyet lehet találni, ki esett pofára benne.

Nyert.

De nem csak elestem, hanem nyélen nekiestem a szembejövõ falnak. Összeestem izibe, a kispajtásaim próbáltak felmerni. Ezt elégé akadályozta, hogy a bal kezemben (figyelem, szakkifejezés következik) kibaszott fájdalom jelentkezett. Mondom csaknem na ne deháthogy eltört? ennyitõl nemlehet haggyálmár. Kicsit még szenvedtem, majd kiadtam a parancsot: mentõt ide, medikoptert! A pajtik hívták KIT-et a számot, ahol természetesen a válasz: tessék bejönni. Megpróbálkoztunk a megindulással, de nem igazán éreztem magam készen a dologra. Azt hiszem itt kezdtem el a magyar egészségügyet kedves szavakkal (gecik, köcsögök, stb) illetni. A 3. telefonra aztán mégiscsak küldtek egy mentõt, ami gyenge 20 perc alatt ki is ért. Bejönnek a srácok, rettentõ jó fejek. Nézik, vakarják, aztán hozzákötik a kezemet a testemhez “még jó hogy ezzel nem indultál el, beájultál volna a fájdalomtól”. Remek köszi hogyafaszba hoztam ezt össze miezmár mibajom.

Veretjük a mentõvel, minden fékezés egy külön öröm. Beérkezünk a Merényi kórházba, ami felõlem akár Debrecenben is lehetett volna. Várok a váróban, körülöttem a friss jégen elesett alkeszek. A velem tartó pajtások elszórakoztatták a folyosó népét, miközben végre sorra kerültem. Röntgen, kézi vizsgálat, fejcsóválás.

Beszélj ember, mi a diagnózis. Könyökficam (Gyakori sérülés a kontakt és a küzdõsportok mûvelõinél. A ficam következtében a rögzítõ szalagrendszer is sérül. A mechanizmust tekintve indirekt (nyújtott karra esés) módon jön létre. A ficam során ér- és idegsérülés is bekövetkezhet. )

Nem vagyok feldobva, mondom szikét azt ne! Kérdezi az altatóorvos, mit és mikor ettem, mert õ biza bekábítana, buli az élet. Mondom 2 órája, “hát az szopás, akkor még 4 órát várunk”.  Levert a víz (ami még bennem volt), mondom csináljatok valamit beszarok. Hümmögnek, szólnak a kétajtós szekrény ápolónak (legyen a neve Zsolt) – próbáld már visszarántani.

Megpróbálta.

Ti ne próbáljátok. Fájt. Mondom állj helló. Röhögnek, én is, kínomban. Jön az altalóführer, azt mondja van még egy megoldás, de az veszélyes meg nem tuti. Nem tudta, hogy a középsõ nevem beargrylls, a veszéllyel kelek. Ok rendben feküggyé, beadok a nyakadba egy cuccot, de ne mozogj mert ha rossz helyre adom buktuk a projektet. Adjad injektáljad ne kímélj. Megkezdõdött a procedúra, egy szúrás majd a kérdés “hol zsibbad”. Szerencsére profi volt az ember, és 2. próbára eltalálta az ideget, mert a kezemen futott a zsibbadás. Ez után vártunk még egy fél órát mire elzsibbadtam, majd nekidurálták magukat. Közben persze ment a röhögés, pánikkeltés, remek hangulat volt. Komolyan, ilyen jó társaságban érdemes az embernek az életéért könyörögnie. Na ott tartunk, hogy zsibbadok, doki elkezdi húzni csavarni a karomat. Fájdalom már semmi, viszont viccesmókás ahogy kattog ropog a csont. De sajna akárhogy csûrte csavarta, csak nem akart visszamenni. Jött a korábban említett kisméretû haver egy szintén zenész kollégával. Doki felugrott az ágyra amin feküdtem, 2 csávó nyomott lefele, doki meg húzott. Nehéz átadni a helyzet komikumát, volt ott szitkozódás és alternatív gyógymódok (“menjél már vissza mi a bajod”). Jó pár perc küzdelem után egyszer csak KATT, visszaugrott. Mondhatom kibaszott jó érzés volt, ahogy elmúlt a nyomás/feszítés. Doki aggódva tekint, mondja mostugrikahalavízbe.  Nézem nemértem, megemeli, elengedi, vigyorog. Mint utólag kiderült nem elég ha visszaugrasztják a helyére, ha a szalagok nagyon sérültek, akkor rögtön kiugrik újra, és jön az ipari mélyfúrás. Mázli, hogy bírták, tartottak –  a doki egy késõbbi vizit során elmondta, hogy 99% biztos volt, hogy mûtét lesz, olyan szarul nézett ki a karom.

Vigyorgás, gipszelés, tessék bennmaradni egy éjszakát – mivan? Az altatófûrer köti az ebet a karóhoz, olyan erõs érzéstelenítõt kaptam idegpályába, hogy átterjedhet a tüdõmre, és akkor nyugodtan megfulladok. Na remek, kérek egy junior suite-t, izibe.

Ez volt az esemény igen izgalmas leírása, remélem mindenki remekül szórakozott. Sikerült egy 10 éves módjára elesnem és elbaszni a bal könyököm. Kérdezte mindenki, síbaleset – hát ennél sokkal lúzerebb 🙂 Közben letellt a 4 hét remek gipszben, és már 2 hónapja gyógytornára járok. Jelenleg 10 foknál tartunk, azaz ennyi hiányzik még a teljes kinyújtáshoz. Emelni, motorozni és feketelacival versengeni még nem tudok – cél a június, amikor már szeretnék motorozni nyélen.

ricsi

|

Megint születésnapja van a gyereknek

nesze andriska

ricsi

|

Blitzkrieg!

A hétvégén a faluszéli kempingben motorostalálkozó volt, ami ráadásul a világ egyik legkeményebb klubjának rendezvénye volt. Mindezzel párhuzamosan pár haver legénybúcsút tartott, ezzel térben és idõben is egy pontra helyezve a sztorikat.

Történt, hogy a legénybúcsús figurák elmentek egy kis romantikus bebaszós hajókázásra, majd pedig hajnali 1-re szerény szállodánkba várták a ribancokat meglepetéshölgyeket. Megbeszéltük, hogy 1-kor tali, biztosítjuk nekik a helyszínt és a kiszolgálást. Érkezünk a szállodához, ahol látjuk, hogy a skacok kint állnak az utcán. Bazsi barátom erõsen fogja a fejét, és szemöldöktõl lábujjig csurom vér mindene. Kérdezzük “wtf’, mondják a szállodában lakó 30 barátságos német motoros kicsit agyonverte õket. Még a mondatot sem bírják befejezni, amikor Andriska elrohan mellettem, üvöltve: “FUTÁÁÁÁS”. Nézek elõre, hát rohan felénk 30db hegyomlás. Nem is kellett több, rohantunk, mint Carl Lewis.

Szerencsénkre nem volt kedvük futni, a lellei fõtéren kipihentük magunkat. A srácok hívták rögtön a kékeket, amit én próbáltam megakadályozni. Hamarosan meg is érkezett 3 kisegér méretû, de annál bátrabb fellépéssel rendelkezõ kolléga Kiugrottak a kocsiból, bõrkesztyûben, tonfával. Mondom ne olyan gyorsan! “te csak ne aggódj, lerendezzük õket perc alatt” hát jó, de mondom eléggé nagyok a haverok. “semmi gond, van nélunk 2×14 lõszer, megállítjuk mindet. Meg múlthéten balhéztak a cingányok, odamentem egyedül, úgy rebbentek szét…” Mondom menjél soksikert halott vagy. Mondanom se kell (de kell, hisz én vagyok a mesélõ) az arc 15 másodperccel azután, hogy meglátta a brigádot, már a kocsi mögött reszketett, és hívta az erõsítést.

A spanok ahogy meglátták a rendõröket, kedvesen közölték a recepcióssal, hogy ha valaki azt meri mondani, hogy õk kezdték, szétverik a kócerájt. Ennek nyomatékosítására berendezkedtek ostromra, karnisokat, virágkarókat és hasonlókat szedtek össze… Éreztem hogy vége a mókának, hívni kell a lovasságot. Óriási szerencsémre az egyik kedves ismerõsöm is tagja a klub hazai részének. “nyertek bazdmeg gázvan megölnek megesznek jajj” hívásom után hamarosan megérkezett pár arc a hazaiaktól, és lecsitítgatták a kollégákat. Mögöttük én is bemerészkedtem, ahogy megláttak, rögtön elém állt 3 hústorony “temitakarsz meghalsz” nézéssel. Ékes németemmel elmagyaráztam nekik, hogy én hívtam a haverokat, nem akarom a rendõrséget, oldjuk meg okosba. Megértette, bólintott, majd a következõ mondatot intézte az ölésre ugrásra kész sereghez:

Er is ein von uns!

Remélem senkinek sem kell lefordítanom, mintha megváltozott volna mindenki. Kenyérre kenhetõ haverok lettek, akik aggódva lesték, mi fog történni. Közben kint a rendõrök még mindig gyûjtötték a bátorságot, bent pedig elmesélték a németek, hogy valaki beugatott nekik, azért csattant pár pofon. A mieink arra emlékeznek, hogy Bazsi odament haverkodni “ducati, V2” vezérszavakkal. Valószínûleg sohasem derül már ki, a lényeg, hogy a németek ütöttek elõször és utoljára. Közben megérkezett a mentõ, a 17 srác a parkolóban várta csendben a fejleményeket, a 30 motoros a teraszon sörözve. Bazsival irány a kórház, ha jól tudom 4 öltés a homlokán, eltört orr, eltört szemüveg. A fiúk még próbáltak “jogállam” és “felelõsségre vonás” szavakkal hatni, de egyre jobban tudatosult mindenkiben, hogy itt max. csendben elkullogunk, és örülünk, hogy nem kapunk többet. Nem mondtam, de a magyarok otthagytak 2 srácot õrizni a békét, akik sikeresen megakadályozták a még ittas és még bátor hazánkfiait, hogy bemenjenek és “600 euró a szemüvegekért azonnal, köcsögök” szavakkal méltóságteljesen elhagyják a földi életet. Tõlük azt is megtudtuk, hogy örülhetnek a fiúk, hogy ennyivel “megúszták”, mert nem szoktak ilyen kíméletesek lenni a srácok.

Száz szónak is egy a vége, hajnali fél5-kor végre megérkezett a nyomozó (a németeknél KRIPO, azaz kriminalpolizei – tudtam meg tõlük), aki szépen fölvette a vallomást, hogy senki nem látott semmit. Ami egyébként tényleg igaz, fogalmuk sem volt  a srácoknak ki és kit ütött. Röviden és tömören, ha a rendõröktõl várjuk a megoldást, talán még most is ott állunk és ostromoljuk a szállodát – nagy szerencse, hogy volt egy telefonszámom, ami megmentette a helyzetet. A megszokottól eltérõen nincsenek illusztrációk, nem kívánom, hogy valamelyik reggel a 30 keményen bepipázott arc megjelenjen a lakásomnál, hogy megdolgozzák  itt ezt a hédert! Feszítõvassal, hegesztõpisztollyal!..

ricsi

|

Körzetük az autópálya, tempójuk halálos

A pajtások és és én egy tiroli motorostúrán vettünk részt, ahonnan bizony haza kellett jönnünk. 700km várt ránk, az osztrák autópálya hívogató karjaiban. 7-en indultunk el, mint a gonoszok. Kb. az út felét tettük meg, amikor tempós haladásunk közben egyszer csak bezuhan mellénk egy birodalmi elfogó vadász, villogóval, szirénával. Integetnek, hogy follow me kommen sie schnell. Kb 10 km-en keresztül 100-al követjük õket, majd megállunk az elsõ pihenõben. Kiugrik a két marcona, és elkezdik nyomni a skacoknak. Õk mutogatnak rám, hogy “dojcs õ”. Odajön a a rendõrnéni hozzám, és egy szuszra egy olyan stand upot nyom le nekem, amibõl cask a verrüchte ungarische szavakat értem. Mondom wtf lassuljál mitakarsz.

Nagy nehezen kihámoztam, hogy a kedves osztrák elvtársak betelefonáltak a rendõrségre, hogy 15 magyar motoros ámokfutást rendez az autópályán, cikáznak és gyorsan mennek. Mondom kac kac kukac, bárki betelefonálhat, mire büntetsz meg, bemondásra? Õk is vicces kedvükben voltak, mondták hogy nem kérnek sokat, csak a jogsinkat. Jött a wtf arc megint. Na jó, el lehet intézni valahogy, 150€/fõ, és ugye a bejelentõk szerin 15en voltunk, tehát kérnék a 15×150-et marokba. Ezzel csak egy baj volt.

Hárman voltunk.

Mondom majomparádé, nem vágod hogy a 3 nem egyenlõ 15 van motorossal? Persze ez a tény õket hidegen hagyta, sõt, követelte rajtunk, hogy adjuk elõ a többieket. Na persze, eldugtam a hátizsákba. Ment az egyezkedés, kiderült, hogy nemcsak hogy betelefonáltak a rohadt fasszopó geci az osztrákok, de még rendszámot és személyleírást is mellékeltek rólunk. Volt a piros dzsekis srác, aki 192-vel ment (hogy a mergában 120al utazó köcsög ezt hogy mérte be, az misztikus), volt a piros hátizsákos, aki vadul cikázott a sorok között.

Meg voltam én, akirõl nem szólt a fáma, de ha már ott vagyok…

Nagy nehezen lealkudtunk 70€-ra a bírságot, mondták akkor 15×70. Percekig magyaráztam hogy 7 az a 15… akkor 7×70.

Anyád.

Végül kifizettük a hármunk sarát, és búcsúzásul még közölték, hogy a teljes autópálya-rendõrségnek leadták a leírásunkat, és a teljes hazautunkon figyelni fognak ránk. Ugye milyen figyelmesek?  130-al elcsattogtunk a határig, közben 2 rendõrkocsiból kaptunk “aha a gecik itt vannak” pillantásokat. Persze a maradék 4 nem került elõ… Késõbb megtudtuk, hogy mellettük is elnyelezett a birodalmi hadtest, viszont õk az integetést úgy értelmezték, hogy “állj meg azonnal”. Jólnevelt fiúk módjára ott helyben satuztak, és csendben vártak 25 percet, hogy csattanjon a bilincs. A leállósávban. Miközben mi térdeltünk 10km-el arrébb. Majd megunva a várakozást, szépen tovaindultak, és mivel pont jött a graz-i lejáró, lekanyarodva hazautaztak.

A teljes történethez hozzátartozik, hogy nem mentünk 190-el,igaz nem is 130-al. A cikázás pedig azért volt, mert a fasszopó osztrák burzsoá nyugdíjasok 120-al utaznak a belsõ sávban, úgy hogy a külsõ tök üres. Beesik mögéjük 150-el 3 magyar betyár, és próbálja érvényesíteni a sebesség különbözetet. Természetesen NEM mennek le, mert hát minek is. Ekkora ki jobbról ki balról a szalagkorlát mellett elõzést hajt végre. Na ez náluk kiverte a biztosítékot. Sõt.  A rendõr elmondása szerint nem egynél, nem kettõnél, mert 10! hívást is kaptak. Összetartó nép ez az osztrák… Sajna nem volt nálam egy jó lánc, mert utána legszívesebben minden elhaladó osztrák rendszámos autó oldalát megcsapkodtam volna.

ricsi

|

Balfaszkodás megint

Rájöttem, hogy ez a blog két dologra jó, azaz két téma miatt járnak ide a népek.

1. Fikázás

2. Rajttunk röhögés.

Nosza, a kettes pontot most megkapjátok. Tegnap mi bizony elmentünk a hungaroringre rakni a motorkerékpárokat. Andriska volt a vezérsofõr, a vektra húzta a két dukót. Reggel elmentünk az utánfutókölcsönzõbe, bérelni egyet jól.  Nagy nehezen odataláltunk a 22. kerületben levõ “2. tolókapu balra” kölcsönzõhöz, ahol is elsõ nekifutásra nekihúztam a futót a verdának. Andráspajtás már itt kezdett izzadni, pedig még csak indult a nap! Kiverettük a szerelõkhöz, feldobtuk a két motort. Itt eszembe jutott, hogy csak a csizmámat és a gumimelegítõmet hagytam otthon, szóval uccu haza- találkozás az ekkermann úr elõtt. Andriska megérkezik, sík ideg. Nem bírja a vezérgép a terhelést, gyakorlatilag basszam meg. Jó, a motoremelõket és Icát Editkét átpakoltam a summer car-ba, és konvojban indultunk.

Andriska folyamatos telefonkapcsolatban ecsetelte, hogy mennyire nem bírja a gép, ez FÉL TONNA BAZDMEG, és hasonlók. Csak kiértünk a ringre, ahol megindultunk a csapatásra. A gyerek azt gondolta, hogy õ szépen otthagyja nekem a vektrát, és õ hazacsapat a KA-val. Mivel mi a pályán bóklásztunk, szépen bepakolta az összes cuccunkat a kocsiba (beleértve staffrod kocsikulcsát is), majd ügyesen elrejtette a kulcsot az ajtózsebbe. Ezután mint aki jól végezte dolgát, bebaszta az ajtót.

Tippelhettek.

Hát persze, hogy bezáródott 🙂 Jövünk le a pályáról, várom hogy a szerelõcsapatom a gumimelegítõt azonnal rakja fel a verdára, de csak andriskát látom nagy fejvakarásban. WTF!? Elmeséli, kacagástól  messze vagyunk. Gábornak cigi, nekem gumipaplan kéne. Staff szerzett egy drótot, hogy majd mi, az autófeltörõtolvajbetörõk. Hát nem. Nyugodtan alhat az utca népe, mi aztán nem tudunk elkötni egy girhes macskát se.
Szóval andráska a különleges tudakozóval történõ bájcseveje után kapott egy jómunkásembert, aki biza szakszerûen nyit. Teszi mindezt jelentõsebb mennyiségû pénzegységért. Nem volt mit tenni, kihívtuk jól. Meg is jött, éppen sétáltunk vissza a büfébõl. Látjuk szál ki a kocsiból, mondom staff-nak: “szted mire odaérünk nyitva lesz?” Hát nyitva lett, a csávónak nem kellett egy perc, és máris boldogan szedhettük ki a cuccokat. Nemsértõdött meg, amikor pénzt kínáltunk neki, boldogan hittük, hogy mára megúsztuk.

Lófaszt.

A hazaút sikeres volt, bár a motorkikötést még gyakorolnunk kell. Nem dõltek le, az a lényeg. Lepakolás után mondom andriskának (uncsi már megint leírni a nevét), veresse el a futót a faterhoz. Kimész jobbra körforgalom nyél. 10 perc múlva csörög a telefonom:
“Itt vagyok a szájbakúrt városban, hogy rohadna meg a kurva élet, dögölj meg te is bazd meg”. Az idézet nem pontos, de mindent elmond.  Röviden és tömören  jobbra helyett balrát sikerült dobnia a fiúnak. Egy gyenge 20 perces utánfutós lazázás után elszállítottuk, és nyugodtan konstatáltuk, hogy vére a napnak. Nem lehetünk ennél balfaszabbak.

Lófaszt.

Töki (az egyik szerelõhaversrác) vitt vissza egy másik utánfutót, Ricsi meg segített. Kihozta, felcsatolta, elintegette. 2 perc múlva sírva röhögve telefonál Töki, hogy az elsõ bukkanó után belenézett a tükörbe, és az utánfutó csendbenpihent az út közepén, míg õ vígan hasított. Hajajjj. Ügyes a ricsi, de jobb ha nem segít.

Na, ennyi volt mára, meguntam a gépelést. Lehet röhögni.

ricsi

|

Beálltam a sorba

Én biza nemrégiben vettem egy ájfónt. Imádtam szerettem W800-as SonyEricssonomat, azonban tavaly nyáron protektorként viselkedett egy esés után, és nagyon csúnya lett drágám. Tökéletesen mûködött, de éreztem lassan eljött az idõ, hogy okotelefonos májer legyek én is.

Androidot nem akartam, a faszom se kíváncsi az összes gmailes kontaktjára a telefonkönyvben. Iphone-t se akartam, mert minden második embernek az van. Vártam vártam, és megtörtént a csoda: a microsoft egy igazán újszerû oprendszert mutatott be a windows mobile 7 személyében.  Persze itt sem volt semmi tökéletes, az elsõ körben samsung és LG modellek voltak kaphatóak. Számomra a samsung maradjon csak a monitorgyártásnál, vártam áhitattal hogy egy rendes cég (=SonyEricsson) is gyártson winmobilt. Erre az SE bejelentette hogy õk csakazértis android, a nokia meg hogy õk csakazértis win. Aki ismer tudja, hogy elõbb leszek precíziós tûpárnakészítõ mintsem hogy nokiát vegyek, tudja hova lyukadtam ki: maradt a szifon.

Ementem, megvettem hurrá. Sokan kérdezik azóta, jó-e, szeretem-e, meg vagyok-e elégedve-e. e. Hát nem basszameg. Elismerem, õrületesen revolutionary a product, ez már a jövõ meg minden, de látszik hogy seggpicsabuta amerikaiaknak tervezték. Alapfunkciók hiányoznak belõle, amiket 2011-ben természetesnek vennék.

Az egy dolog, hogy csöpi soha többet nem jelentkezik, mert nem lehet sms hangot változtatni benne. Az egy dolog hogy ha volt egy nem fogadott hívásod akkor a telefon ikonra kattintva nem mutatja azonnal hanem oda kell scrollozni. És sorolhatnám ezeket az apróságokat még…

Napi szinten felbassza az agyamat 🙂 Persze, imádom hogy a zsebemben van egy fényképezõ, folyamatos netkapcsolat, navigáció minden szar. Csak had telefonáljak már vele. Amikor hívnak lehessen elhúzni a válasz csúszkát. Amikor hívok valakit ne tûnjön el minden a képernyõrõl. Jah, és ha valahogy összejön a hanghívás, ne kelljen steril hangszigetelt szobában lennem hogy halljam mit mond a másik.

Na köszi puszi kirinyáltam magam. Legközelebb fikázom megint, az az itteni módi. Bravo-s poszt, na na?

ricsi

|

FUCK COPS

Megint vulgáris vagyok. A zsernyákok nem csak a kéket basszák fel, hanem engem is.
Szombaton elmentünk zingerrel Andriskával meg a langyos Péterrel veretni a nagyvárosba. Már hazafele indultunk volna, amikor is Andriska megkívánta a speciális só megvásárlását. Nosza lepattantunk a verdákról, kilakatoltuk õket, és megvettük a sõt. Kifele egy nõ nézegette mustrálgatta a vasakat, természetesen neki is feltettük a kérdést, melyik a legszebb ( és természetesen neki is a pözsõ jött be) – közben én kilakatoltam a bicajt, a kulcs vajpuhán fordult el a zárban. Kicsit meglepett, hogy a vajpuha nyitástól a lakat nem kifejezetten került kinyitott állapotba. Mondom lol, visszadugom a kulcsot. Azaz visszadugtam volna, de realizáltam hogy bizony csak a nyele van a kezemben, a toll bent csintalankodik a zárban. Vidékiesen mondva beletört a gecije.

Víz levert minket, de szerencsére Andróska megszegte a bicajos szabályt: “két cangát SOHA ne lakatolj egymáshoz” . Mert ugye ha nem egymáshoz, hanem az oszlophoz vereti õket, akkor ma is ott fûrészelünk egy 200ft-os vasfûrésszel. Így csak a stricimobil és a csodabringa forrott egybe.

Móka a köbön, hogy mindeközben a Kossuth téren tûzoltó tüntetés zajlott. Nosza, nem voltunk restek elsétálni oda, kérni egy erõvágót kölcsönbe. Kedves aranyosak voltak a kollégák, de a párt vezetõség nem engedte nekik kihozni a szép nagy piros autójukat. Ajánlották az **** tûzoltóságot, ami azért nem volt közel.

Közben a helyszínt biztosító 120ezer rohamosztagos és készenlétis és egyéb rendõr egyikétõl valamelyik agyatlan megkérdezte, hogy “nem lehetne hogy lelõjék a lakatot, mint a filmekben?” Röhögtek, masszimálisan segítettek volna, de pont csak gatling volt náluk.

Megindultunk hátunkon a bringákkal, de 5-10 méter után realizáltuk, hogy ez ANNYIRA nem vicces. Kis gondolkodás után hívtunk egy taxit (Andriska javaslata miszerint a jobbiktaxit hívjuk leszavazásra került), ahova ketten be is pattantunk, míg péterem verette a nagyvárosban.

Megérkeztünk a bázisra, ahol a kedves  urak azonnal biztosítottak segítõkészségükrõl. Persze csak azután, hogy igazoltunk kerékpárjaink tulajdonjogát. Tiszta véletlenül nem volt nálam a devecseri cigány használtekereskedõnél kapott számla, Andriskánál sem a kopasztól kapott. Mondom WTF! Agyalunk agyalunk, mire istenien kiötlöttem, hogy hívjuk oda a kékeket, felügyeljék az akciót. Hívtam õket nagy erõkkel, persze nem vették fel közben akár meg is dughatott volna egy szkinehad csoport -de szerencsére andrás kiszúrt az út tuloldalán egy intézkedõ járõrt. Átrohantam nagy boldogan “tessékmánsegíteni e”.

Nézz rám nagy szemekkel -“hát nincs nekem arra idõm”. Újfent WTF funkcióba kapcsoltam, mondom 30métert kell sétálnod, nehogymánemá. Elgondolkodott, és láttam a feje fölött az égõt felvillanni. “ha akarnék se mehetnék, mert ez az oldal *.kerület, a másik oldala az útnak már *. kerölet. De egyébként sem akarok, SOK DOLGOM VAN”
-jó rendeben legyen -mondja mesehõsünk – ha kihívom a kollegákat az adófizetõk pénzébõl kiautózva (nehogy elfáradjon a szegény járõr a nagy igazoltatás alatt a 30m sétától), akkor az fasza?
“persze, ha kivárja azt a 3-4 órát mire kijönnek”

na itt küldtem el gondolatilag a kurva anyjába, visszakullogtam vert seregként. A fiatalok reménykedve emelték szemüket sírásra görbülõ arcomra fasszopó köcsög rendõrök, nem csoda hogy itt tart ez az ország kijelentésemre már tudták, hogy nem jártam sikerrel. Látták ezt a tûzoltók is, akiknek felajánlottuk mindhármunk személyiének teljes lefénymásolását, és a jogászpéter által írt felelõsségvállalási nyilatkozat aláírását. Gondolom itt vagy 1. látták scak nem vagyunk rablógecik 2. már kurvára untak minket, ezért beinvitáltak az örsre, ahol a fiatalok azonnal rápörögtek a lecsúszórúdra (andriska lecsúszás, péter erotikus tánc tervével). Elõkapták az elektromos fûrészt, ami pont baszta átvágni a cuccot. Látták, nem szarozunk a biztonsággal, elõ is kapták a balesetes autók szétvágásakor használt atommeghajtású erõvágójukat, amivel pillanat alatt elroppantották az acélt.

Itt vége az izgalmas történetnek, ez volt a csattanó. Mivel nem volt túl hivatalos az eljárás, és ráadásul nagyon jó fejek is voltak a skacok, a  történetben minden a képzelet szüleménye, azok valós helyszínekkel vagy személyekkel való hasonlósága ilyen értelmetlen mondatokat szül.

ricsi

|

ez a cudarblog!

visszaraktam a régi témát, mert az eddig _nem inspirált_ blogolásra. ez meg elbaszódott, meg kell szerelnem. nehéz a blooger élet – üdvözlök mindekit, aki kitartóan bennhagyta az RSS-ben a szarunkat. andriska _nem_ akar blogolni, mert õ már a fészen éli az életét.
én akarok. az akarat kevés, hamarosan az elsõ igazi oldszkuler fika post következik.
visszatértem.

ricsi

|

ez már a jövõ

blogolni fogok. hamarosan. ki kell találnom, hogy mit. meg hogy kinek. a mikor már részeltkérdés.

ricsi

|

low budget metál

a tényállás a következõ: a metallica koncertet adott budapesten. kívántam a részvételt, azonban nem kívántam 10-20 ezer fotin közötti összeget erre feláldozni. Ezért nem volt jegyem. A koncert napján botival kitaláltuk, hogy mi most kijátsszuk a rendszert, és veszünk üzértõl jegyet. persze az üzér is drágán adja, de megvolt az ördögi terv. megvárjuk, amíg elkezdõdik a koncert, és akkor a pánikba esett üzérek majd áron alul kínálják a portékát.
ez volt tehát a nagy akcióterv, el is indultunk megvalósítani. 3-an voltunk, szép lassan battyogtunk a kapu felé, hogy majd ott aktivizáljuk magunkat, amikor szükséges.
*intermezzo*
ilyen elbaszottul stadiont építeni máshol képtelenek lennének. baszki 20 percet kell kutyagolni, mert 1-1 bejárat van oldalanként.
*vissza az izgalmas sztoriba*
megérkeztünk a kapuba, a közönség-üzér arány kb 2:5-höz. itt már éreztük, hogy lehet esélyünk. a last minute tour operátori elvet követve nem akartuk az érdeklõdéssel mesterségesen magasan tartani az árakat, ezért csendben meghúzódtunk a kerítés árnyékában, várva a megfelelõ pillanatot.
de az üzérek, látva szemünkben az akarást, jó eladó módjára hozzánk járultak
“szeva haver, belépõ?”
mondjadmennyi.
“15”
kösznem
jött a következõ, õ már 9-ért adta volna, szintén kösznem. aztán megjött a mi emberünk, kezében 9(!) darab jeggyel.
boti kérdez is egybõl: -mennyiért adod?
“menjünk csak arrébb”
elvonultak, 2 perc múlva botond integet, gyertekmárgeci, dobjátok az ötöst. a fickó a 3db 20 ezres jegyet 18-ért akarta adni, de a kp.ben felvillantott 15 meggyõzte. akárhogy is nézem, ez 75%-os ár 🙂
“tuti igazi a jegy?” kérdésünkre “én vagyok a szervezõ, elõttetek fogok ülni” válasszal nyugtatott a fater.
nincs mese, kezünkben 3 jegy, vigyor, ülõszektor, pontközépen, 4. sor fasza.
a kezdés elõtt még italt is tudtunk venni (ki-ki vérmérséklete szerint, én jegestea, botond sörital), kényelmesen elfoglaltuk helyünket. mellettem szerelmes pár egymásba karolva, elõttünk tényleg a seftesünk.
elkezdõdik a koncert, látjuk a kivetítõn, hogy énekel a dzsémsz, de nem halljuk. mondom botond bazdmeg szelektív a fülem, és csak a metált hallom? negatív, õ sem hall lószart sem.
elsõ hibapont. pont nem sikerült kihangosítani az éneket, csak a lírai szarok alatt volt hallható rendesen az ének.
jólvan, próbáljuk felismerni a számokat (két valaha-volt metallicás azért nem tudja a gitártémákból megmondani, melyik nóta is ez, nekünk az kell, hogy beleüvöltsék a mikrofonba, hogy “maszterofpápetszzzzzzzzzz”).
valami fura.
énekelnek a csávók, de nem jó a szinkron. mondom wtf. tebotond, szerinted sincs szinkronban hangésakép? ja tényleg, késik a hang.
na persze, hiszen burzsoá ülõhely, messze voltunk a történésektõl. nem vagyok hangosítási szakember, de szerintem ezt úgy szokták megoldani, hogy az ülõszektor elé is tesznek egy hangfalsort, hogy ne a színpadi ládákból 1225km/h sebességgel érkezõ hangot kelljen a 1079252849km/h-val látó szememnek (hú de kurva jó szemem van) késleltetnie.
na szóval ez nem sikerült. így a számok szájról olvasás útján való felismerése is bukta volt.
sebaj, próbáltuk élvezni a dolgot, kár, hogy egy csomó “új” számot nyomtak, amikrõl fingunk sem volt. én a reload-ig jutottam, botond csak a load-ig. mármint mûveltségileg.
jobban komáltuk volna, ha nem játsszák ezeket az újakat, hanem csak a régi vadállatságokat. persze, tudom én, hogy ez a death magnetic tour, tehát muszáj játszani a halott mágnes-rõl is számokat. de mi ezeket nem akartuk.
na a lényeg: említettem a melletetm helyet foglaló szerelmespárt. mozdulatlanul ültek. frankón. csak akkor mozdultak meg, amikor boti kiment serért, és ki kellett engedniük. már frankón röhögtünk rajtuk, hogy 20 ezerért kijöttek szobrozni.
mondom botinak “figyeld, tutira a nothing else matters-re begerjed”
“áá tuti nem, nézd meg ez fadarab”. frankón ment a legnagyobb hegesztés, mindenki ugrált, õk meg ültek mereven. nem találjátok ki. nothing else matters, a csaj mozgatta a lábát, énekelte (!!!) végig a szöveget. szinte tombolt. vége a számnak, vissza minden a kõ állapotba. érthetetlen 🙂
a végén a seek and destroy… haraptuk a láncot ezerrel, boti majdnem kitépte a vasszékeket, és támadásra indult a lilák ellen.

szóval jónak jó volt, ötezret megért, többet nem. ocsmányszar hangosítás, béna show elemek (a rammstein bemelegítésnek nyom ilyen pirotechnikát), uncsi arcok. egyedül a trujillo-n látszott, hogy élvezi amit csinál.
jah, és mondtam már, hogy szarul szólt?